A fiú belépett az ajtón. Apja kérdően meredt rá, bár az italtól csoda, hogy nézni tudott…

 - Most kell hazajönni?

A kisfiú nem felelt, csak állt megszeppenve, és várta a következő kérdést. A kérdés nem maradt el.

- Van valami jegy?

- Van. – mondta, és alighogy elhagyta ez a „van” szó a száját, kitört belőle a zokogás. – Egy… kettes. Matekból.

Az utolsó három szót alig lehetett érteni. A jelenet több volt, mint keserves. Egy fiú hazamegy az iskolából, és még csak hozzá se nyúlnak, de ő már reszket a félelemtől, és zokog. A szülőknek általában nem jó, ha rettegni látják gyermeküket, hiszen mikor ők gyermekek voltak, akkor ők se szerettek rettegni. Akkor miért van ez néhol? A magyarázat a hatalom. Egy anyagi értelemben szegény, utolsó segédmunkás, aki nem kap munkát, vagy ha igen, akkor is csak azt kell csinálnia, amit mondanak neki, valahol ki kell élje azon ösztönös vágyát, hogy uralkodjon. A gyermek az, amin a legkönnyebben lehet ily módon hatalmaskodni. Persze a módszerek igen csak különbözőek. Van aki szavakkal, van aki tettekkel mutatja meg, hogy „ki az úr a háznál”. És még tett és tett közt is fényévnyi különbségek vannak. Persze a gyermekneveléséhez hozzátartozik egy bizonyos fokú büntetés is, különben nem nevelnénk másokat csak rablógyilokosokat, meg drogosokat. Bár a büntetés is teljesen felesleges, hiszen az élet úgyis megtanítja majd őket mindenre. Szenvednek anélkül is, hogy már az élet legnyugodtabb, legszabadabb korszakában mindenféle okkal vagy ok nélkül kiszabott büntetésben részesítenénk őket. Egyszerűbb lenne, ha mindenki úgy beszélné le, illetve rá a gyermeket valamire, hogy amaz azt higgye, hogy tulajdonképpen ő akarta úgy csinálni a dolgait, ahogy azok a mi elménkben játszódtak le. Persze ez a változat a felnőtt embertől maximális odafigyelést, iletve némi alapvető, ösztönös pszichológia folyamatos, szünetmentes gyakorlását vonja maga után. Ezekre a mai rohanó világban viszont sajnos már egyre kevesebb embernek jut ideje. Sokkal könnyebb megvárni, míg a gyermek hülyeséget csinál, és bezavarni a szobájába, vagy ne adj isten megverni, mint előre kitalálni, hogy milyen hülyeséget fog csinálni a gyermek, és időben lebeszélni róla. Pedig nem lehetetlen, csak a saját gyermekkorunkra kell vissza emlékeznünk.

 A Bogyrovszkij apuka ezúttal nem ment a nadrágszíjért, nem ütött, amikor a fiú kimondta reszkető hangon a szavakat. Ettől az eddig ismeretlen reakciótól Iván még jobban megijedt.

- Mondtam én neked, hogy hülye ez a gyerek!– mondta ingerült hangon, ugyanakkor az alkoholtól nyögdécselve az apa.

- A te fiad! – hangzott az anya válasza, melyet talán poénnak szánt. Legalábbis normális családokban az ilyen legfeljebb poén számba mehetne, de igazából még abba sem. Poénnak szánta vagy nem, a férfi egy hatalmas pofont osztott le neki, majd fiához fordult:

- Tedd le a táskád! Velem jössz!                                                                                                             

 Iván tudta, hogyha nem engedelmeskedik, akkor biztosan verést kap, így nem ellenkezett. Két pillanattal később, némi nyugalommal a szívében már készen állt az ismeretlen útra. Nem tudta ugyan, hogy apja hova akarja vinni, de úgy érezte hogy mindegy. A verésnél rosszabb semmi nem lehet…

 Az anyja még férje után szólt, hogy haza felé hozzon bort. Ez a búcsú mondat később még eszébe jutott a fiúnak. De ne siessünk előre, hanem haladjunk, ahogy az úton haladt apa és fia az ismeretlen felé. Legalábbis a fiúnak bizonyosan ismeretlen volt a cél. Az apa minden kétséget kizáróan tudta, hogy hova mennek. Ezt több dolog is alátámasztja. Például a mondat, melyet Iván hallott, mielőtt hazaért volna: „El kell vinni őt hozzá!” A fiú most jött rá, hogy apja róla beszélt valószínűleg. Azonban ki az, akihez viszik? Nem merte megkérdezni, mert úgy is egy odavetett „időben megtudod” lett volna a reakció. Vagy valami sokkal rosszabb...

A másik, ami miatt biztosak lehetünk abban, hogy az apja tudta hova megy, az a szédületes tempó volt, amivel haladt. Ha valaki nem tudja merre kell mennie, akkor nem robog, mint a vasút, hanem lassan megy, bóklászva, és kutatja a helyes irányt. Nem mellékes megjegyezni, hogy az apától nem kis teljesítmény volt annyi mértéktelen pia után ilyen tempót tartani.