Szponzorált linkek

Keress a blogomon!

V. Molnár Ferenc - Novella és vers gyűjtemény

Vers, novella, regény... Szoktam ilyeneket (is) írni! Ezeket szeretném megosztani azokkal, akik fogékonyak a művészet ezen formájára! "Egy vers a világért, egy novella az emberiségért, egy regény a jövőért!" Ez a mottó!

Vers és Novella hírek

Matek kettes című "nagy" novellám 7 részben közlöm a blogon.

A ti gondolataitok....

  • Dead-End: Hello! Hasonló ötletem nekem is volt, mint amit Te csinálsz a blogodban, pl. ebben a posztban: nov... (2009.02.13. 22:16) Novella: A fénykép
  • Flo-márkuskati: Szia!:) Így tetszik...ezzel a befejezéssel;) van happy end:nem tőrtént meg a való világban;) grat (2009.01.30. 09:31) Novella: A fénykép
  • Tonett: Tetszett,de hogyha jol vegzodne akkor jobban el tudnad adni a nagy erdemu kozonsegnek.(igy csak eg... (2009.01.28. 03:21) Novella: A fénykép
  • bloggerman (törölt): Egész jó:) (2009.01.23. 21:07) Novella: A fénykép
  • Utolsó 20

Vers, novella antikvárium

Értesülj, ha új vers vagy novella jön

Vers, novella és a többi címke

akit (1) álarc (1) álmom (1) azt (1) bejelentés (1) béke (1) boltba (1) éber (1) ebook (1) ekönyv (1) el (1) elhagyja (1) elindultam (1) e book (1) e könyv (1) félek (1) félelem (1) fénykép (1) gondolat (1) gonosz (1) győzelem (1) győzelmem (1) harag (1) hírek (1) hirtelen haragú (1) irodalom (14) jótanács (1) kaptak (1) lottó (1) magány (1) maszk (1) matek kettes (7) mindenki (1) novella (21) olvasás (14) pillanat (1) regény (13) rossz (1) sose (1) szeretet (1) tisztelet (1) tréfagyár (1) vége (1) vers (12) vidám (1) visel (1) vita (1) út (1) Címkefelhő

2009.01.14. 10:26 ferikruger (törölt)

Novella: A lottó

Kisvárosunk fényes reggelre ébredt. Sehol egy árva felhő nem volt az égen. Még azok a barátságosak sem, amelyeknek mindössze annyi a feladatuk, hogy szebbé, változatosabbá tegyék az eget. Rózsika néni ebben a gyönyörű időben felült a biciklijére. Mielőtt elindult volna, még egyszer megnézte, hogy bezárta-e megfelelően a kaput, bepillantott a kertbe, hogy a kutyának hagyott-e enni, inni. De akár ne hagyott volna, hiszen a kutya mit sem törődött az étellel. Ott állt a kapuban, szomorú fejjel nézve gazdáját, mintha azt sejtené, hogy soha nem fog visszajönni hozzá. Nyüszített. Ha tudott volna beszélni, nagyon hisztis állat lett volna. De így is az volt.

 

A szomszéd Géza bácsi már mondta viccesen Rózsika néninek nem egyszer, hogy az unokája nem visít ennyire, ha csokoládét, vagy valami ultra értelmetlen, szuper modern játékot szeretne. Pedig a kislány aztán mindig kinyöszörgi, ha kell neki valami. És milyenek a nagyszülők? Persze, hogy meg is kapja, amire kicsi lelke vágyik. Már csak azért is, hogy hagyja már abba a siránkozást.  A kutya, ha beszélhetett volna, biztosan azt sipítaná, hogy „Ne menj el! Ki a fene fog nekem enni adni? Ki fog megsimogatni? Ne legyél szívtelen!” És még talán ontaná magából a szavakat egy jó ideig.

  Pedig különösebb oka nem volt arra, hogy jajveszékeljen, hiszen gazdája nem a világ végére, hanem csak a négy utcával odébb lévő maszek csemegeboltba igyekezett, hogy megvegye a napi kaját magának, meg a kutyának. Majd mikor bevásárolt, bemenjen a lottózóba, hogy játsszon egyet, mint ahogyan azt már 12 éve teszi, mióta szerencsétlen férje eltávozott az élők sorából. Az öreg Molnár bácsi… Mindenki így ismerte őt a környéken. Rendes, dolgos ember volt. Néha napján betért a kocsmába, megivott egy kis fröccsöt, vagy ha ünnepelt, akkor egy nagyot. Nem mindig, csak ha jól esett neki. Általában munka után ment be, mert hiába volt öreg, ő egész életében kőművesként dolgozott, és mikor nyugdíjba vonult, nem hagyta nyugodni a lába, meg a keze. Ment mindenkinek segített a házat építeni, meszelni, a kutat kiásni, és a végletekig lehetne sorolni, hogy mit még. 83 évesen is ment, ha hívták. Aztán jött egy nem várt agyvérzés, és Molnár bácsi nem ment sehova többet. Legalábbis a saját lábán nem ment, hanem csak vitték, mert a betegség lebénította a jobb oldalát. Soha az életben nem tudta többet jobb kézzel kitörölni a hátsóját. Még egy évig éldegélt, de sokat mondta, hogy ez neki már nem élet. Aztán egy viharos éjszakán itt hagyta az élőket. Hogy hova került, azt senki sem tudja. Tán a mennyországba, tán a pokolba, esetleg a Városok Birodalmába… Rózsika néni egyedül maradt. Vett egy kutyát, azzal elvolt.

 

Néha napján meglátogatták a gyerekei, hozták az unokákat mutogatni. Lement a szokásos műsor, melynek két csúcspontja volt, az egyik a vejének, és a menyének a szapulása, a másik pedig az unokáknak a szokásos kiscsomag kiosztása, melyet az idegesítő „de nagyra nőttél!” beszéd kísért, majd egy interjú, mely legfőképpen az iskolai teljesítményre volt kiélezve. A kiscsomag nem tartalmazott nagy dolgokat, már csak azért sem, mert ellent mondott volna a nevének. Volt benne egy tábla csokoládé, és egy kevés pénz, meg esetleg egy kis pörkölt mogyoró, vagy valami. Nem volt nagy dolog tényleg, de Rózsika néni szívvel-lélekkel adta. Mindig mondogatta, hogy azt a kis pénzt gyűjtsék össze, és akkor majd vehetnek rajta óriási dolgokat. Persze az unokák már másnap elszórták az iskolai büfében, vagy évekkel később már cigarettát vettek a pénzen.

 

  Rózsika néni tekerte a pedált. Egyenletesen haladt, nem erőltette meg magát soha. Nem is kellett, hiszen az út olyan egyenes volt, mintha vízmértékkel lett volna oda teremtve. Miután a bolttal végzett, belépett a lottózóba. Hárman várták a sorukat odabent. Mindenki köszönt neki előre. Már ismerték. Tudták, hogy szókimondó öregasszony, tudták, hogy egyedül van, és azt is tudták, hogy ha nem siet a pult mögött álló fiatalember, akit Gábornak hívtak, akkor hamarosan Rózsika néni megmagyarázza, hogy az ő idejében nem kellett órákat várni semmire. Azon persze nem gondolkodott el, hogy valamennyire ez is az ő ideje, mert bár a naptárakon kettessel kezdődnek az évszámok, attól még, aki él, annak ez is az ideje.

 

 Gábor is szaporábbra fogta a munkát, mikor meglátta az öregasszonyt.  Ő is jól ismerte már, hiszen mindennap találkoztak. A férfi olyan huszonnyolc-harminc év körüli volt. Fiatalkora ellenére már túl volt két váláson. Az első felesége tizenhét éves volt, mikor hozzá ment. Terhes lett. Aztán a lányt jól megverte az apja, de persze csak az esküvő után. A verésnek is meglett a következménye. Kettő is, hogy pontos legyek. Az egyik az volt, hogy a baba elment. A másik, pedig, hogy a Julika – lévén, hogy így hívták az asszonykát – esze is elment. Az azonban nem volt bizonyítható tény, hogy az előbbi ok miatt, vagy a verés miatt ment el a nő esze, bár az, hogy közvetve vagy közvetlenül volt az apa a felelős, azt hiszem mindegy. Mindenesetre a nő újra gyereket akart, de ez valahogy nem jött össze. És természetesen a férjét hibáztatta. Végül meglógott egy hapsival, és a legutóbbi hírek szerint attól sem született gyereke. Gábor pedig újra megnősült. Ezúttal egy idősebb nőtt vett el, aki már közelebb volt a hatvanhoz, mint a húszhoz, mert kereken negyvenhárom éves volt. Mit ad a jó Isten? A házasság hatodik hónapjában a nő teherbe esett. De mivel már volt neki két nagy lánya, nem akarta a babát és elvetette. Olyan vita alakult ebből ki, hogy másnap beadták a válókeresetet.

 

Most pedig Gáborunk már harmadik jövendőbelijét ostromolja, aki nem más, mint második nejének a nagyobbik lánya. De ez egy másik történet részét képezné, ha valaki el akarná mesélni az ő történetüket. Most térjünk vissza ahhoz, hogy ott voltak a lottózóban, és Gábor szórakozottságában feltette azt a kérdést, amit nem szabad Rózsika néninek feltenni. „Hogy teccik lenni?” Ilyen két c-sen hangzott az a tetszik. Az öregasszonyból csak úgy ömlött a szó, mintha egy liszttel teli zsák alját vágták volna ki.

 

 - Jaj, édes fiam! Hát hogy lennék? Öregesen. Egyedül vagyok… jó, persze, ott a kutya, de hát az mégse ember. Nem felel, ha kérdezik. Hogy vagyok? Kérlek szépen, reményekkel vagyok tele a jövőre nézve. Azért is vagyok itt. Mert ugye, ha most kihúzzák a nyerőszámaimat, akkor én leszek a legboldogabb ember ezen a kerek világon. 2007. január 19.-ét írunk, és ha minden igaz, akkor holnapután kihúzzák azt az öt nyavalyás számot, amit immár tizenkettedik éve játszom meg minden nyavalyás héten. 13; 24; 53; 65; 78. Ezek a számaim. És talán most szerencsém lesz. Egyszer volt egy hármasom. Fizetett vagy harmincezer forintot. Hát mit ne mondjak, azok a piszok disznók nem erőltették meg magukat. Azt mondták, hogy sok volt a hármas rajtam kívül.

 

Hát, én nem tudom, de ha milliárdokat lehet nyerni ötössel, akkor reméli az ember, hogy legalább százezer forintot kap a hármasért. Ejj, pedig ha kihúznák a számaimat, de boldog lennék. Nem hatvanezer forintból élnék, amiből nem élek meg ugye, mert minden hónapban használok villanyt, vizet meg gázt. Ezek kerülnek harmincezer forintomba, télen még harmincötbe is! Telefonom nincs, internetem nincs… nem is értek hozzá. Van egy kutyám, arra havi ötezret költök, mert egy hónapban megeszik tizenöt kiló tápot, meg kap mellé maradékot. Húsz-huszonötezer forintból kell kajára, tisztálkodásra, meg minden egyébre. Hát lehet így élni? Nem lehet. De ha megnyerném. Akkor vennék az unokáimnak egy-egy szép nagy autót, meg a gyerekeimnek egy jó nagy házat. A te fejedet meg aranyból öntetném ki, és kiállítanám a főtéren, mert te rendes ember vagy, csak mindig rossz lóra raksz. Ne vágjál fejeket! Ez a véleményem, és tudod, hogy igazam van. Én már öreg vagyok! Egy öregnek annyi a tapasztalata a világról, hogy nem tud már tévedni. Legfeljebb az ilyen hiper szuper modern kütyük használatát nem ismerem. No, de mindegy. Bevitted már a gépbe a számokat? Helyes. Akkor én megyek, mert még ki kell suvickolnom az eresz csatornát. Szervusz, fiam! Jövőhéten találkozunk.

 

Jövőhéten azonban nem jött a Rózsika néni. Se azután, de még azután se. Gábor már kezdett érte aggódni, ezért mikor meglátta az öregasszony szomszédját sétálni a lottózó előtt, kiszaladt és megkérdezte mi történt a Rózsika nénivel. A válasz nagy sopánkodások közepette az volt, hogy Rózsika néni miközben suvickolta az eresz csatornáját leesett a létráról, és olyan csúnyán összetörte magát, hogy nem érte meg a másnap reggelt. A kutyáját is el kellett altatni, mert nem tűrt meg senkit, csak nyüszített éjjel nappal.

 

Gábor szomorúan ment vissza az üzlethelységbe. Sajnálta az öreglányt. Hiszen kedvelte. Rózsika nénit mindenki kedvelte. Mert szeretetre méltó nő volt, csak sokat beszélt. A lottózó nem Gábor tulajdona volt, a már kihúzott számokat a főnöke írta fel egy táblára, mely a falon függött. Nem szokta figyelni, mert nem lottózik soha. Akkor azonban odanézett.

 

2007. év 3. heti lottószámok:  13; 24; 53; 65; 78

 

Rózsika néni számai. Gábor csodálkozott. A harmadik hét pont az volt, amikor utoljára járt ott. Miért ne segíthetne a családon? Hátha nem dobták ki a szelvényt. Elindult hátra, hogy elővegye a telefonkönyvet…

 Infók a novella születéséről!

Ez a novella is 2003-ban készült még az iskolapadban, de sajnos elveszett az eredeti változata! Hihetetlen, de igaz történet, hogy az akkor beleírt 5 számból 4-et kihúztak a megírást követő héten (sajnos nem játszottam). Hogy melyek voltak ezek a számok, így 4-5 év után nem emlékszem! Az újra írt novella számai nem hoztak ilyen csodát! De a történet itt is nagyjából az eredeti elgondolást követi, avval a nagy különbséggel, hogy egy cím alatt két novella volt eredtileg írva. Akkori címe a Pénz a világban volt. I. rész a Lottó, a II. rész pedig a Tolvaj naplója volt. Ez a történet még ismét csak a fejemben, illetve abban az elveszett novella gyűjteményben található meg.2008. januárjában írtam újra a Lottót.

V. Molnár Ferenc

szerintünk: (3/5)
szerintetek: (4,8/5)

Szólj hozzá!

Címkék: vers olvasás regény novella irodalom lottó


A bejegyzés trackback címe:

https://vmolnarferenc.blog.hu/api/trackback/id/tr84876627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása