Féktelen szenvedély, vagy veszélyes verseny
A kép előttem van, mit kezdjek vele?
Ha  túlélem csakis akkor nyertem
Ha vesztek... Nem küzdök ellene.

Sajátos gondolatok között álmodva
Éberségemnek még nyoma sincs
Pedig van szememben külvilág nyoma
De már régen elveszett az olcsó kincs

Futó kalandok, vagy életre szóló élmény
Egyik se kell már csak fájdalom jő
Úgyis tudom, hogy embertelen lesz a végén
A kín okozója minden férfi, minden nő

Szavaimat nem hallja meg soha se ember, se szellem
Szavaim súlya alatt mindenki roskadna
Hallgasd meg hát honnan jő a jellem
Olvasd, és figyelj zokogva

Húsomba mart a jelen, mert a múlt szépségét
Elködösítette az ismeretlen jövő
Széttörtem magamban valamit, de miért?
A kín okozója a férfi és a nő

Szabálytalan úton vezeti sors a fonalát
Szabályosan haladsz mégis
De ha keresed a helyet, hol is menj át
Nem találsz újat, csakis a régit

Visszavágysz majd oda, hol elrontottad
Szívedbe mar a régi pillanat
De ne feledd, mit a folyóba dobsz
Előbb utóbb valamiben megakad

Keseregsz a múlton, úgy ahogy én is
De te akartad a változás szelét
Most hidegen fúj, semmi se a régi
Ne panaszkodj, hallgasd az új zenét

Ha szívedben már kitisztul minden
Akkor újra lesz kép, lesz jövő
Addig ne zárd be, mi él ott bennt
A kínért felel a férfi és a nő.

Infók a vers születéséről

Ez a versem 2008 elején íródott, hogy milyen elgondolásból, arra már sajnos nem emlékszem. De a mondanivaló alapján, valami nagy világfájdalmam lehetett éppen... Szóljon ez a vers a világért!  Ezt írtam oda az aljára a papírra!

Írta: V. Molnár Ferenc