Ajánlom Kotul Roxinak és Vida Mariettának sok szeretettel.
„Az a rohadt kis kurva!” – gondolta Aliz. – „Életükben harmadszor találkoznak és itt virít vele ezen a rohadt fényképen, mint aki jól érzi magát!” A nő meredten nézte a képet, melyre gondolt. Egy férfit ábrázolt, aki hátulról átkarolja bal kezével egy lány vállát. Mind a ketten a fényképezőgépbe mosolyognak. A lány fogán meg is csillant a vaku fénye.
Aliz veszettül féltékeny volt erre a fényképre, pedig elvileg semmi oka nem volt rá. Hiszen csak „beálltak egy képre”. A képen látható férfi huszonnégy év körüli fiatal srác volt. Jeromosnak hívták. Mindenki tudta, hogy ennél ostobább nevet nem is kaphatott volna, de az egész családban mindenkit így hívtak. Az apját, a nagyapját, a dédnagyapját egészen a jó Isten tudja meddig visszamenőleg! Aliz megmondta, hogy ő lesz az első, aki megszakítja majd ezt a nemes családi hagyományt, mert nem teszi ki a gyermekét a huszonegyedik században annak, hogy a nevén röhögjön a világ! Régen szép név volt. Híres, görög eredetű férfinév, melynek jelentése: „Szent Nevű”. Ez meg így kissé indiános… na mindegy!
Mikor a fénykép készült, Jeromos egy házibuliba volt hivatalos egy barátjának születésnapjára, ahol ezzel a lánnyal találkozott. A képet állítólag azért rakta be a számítógépén háttérnek, mert ő milyen jól néz ki rajta. Aliz persze toporzékolt dühében. Főleg, hogy valahányszor ránézett a gépre, mindig látta a lányt. Jeromos sose kapcsolta ki a computert, mivel vagy valami filmet, vagy zenét, vagy programot töltött rajta, persze kizárólag olyan oldalakról, ahonnan legálisan, a megfelelő jogdíjak kifizetésével lehet tölteni. Na ja… Anyám meg űrhajós! Azokat, akik ezt művelik annyira nem érdekeli, hogy ez a tevékenység minden, csak nem legális! Jeromos is sokkalta jobban foglalkozott az örömmel, hogy nem ezrekért kell megvennie a boltban egy lemezt, amiről ráadásul később kiderül, hogy nem is olyan jó, mint azt várta.
Aliz most is, mint mindig feltűnő undorral nézett rá a fényképre. Aztán egy pillanatra elfordult, majd mikor újra ránézett, a két alak mintha mozdult volna az előző helyzetükhöz képest. Mintha a lány enyhén elfordult volna a kamera felé. „Ez csak marhaság!” – gondolta magában Aliz, hiszen tudta, hogy a képet senki nem cserélhette ki, és egy fénykép pedig nem képes a mozgásra. Úgy gondolta, hogy csak a fények miatt, vagy a rosszkedv miatt képzelte ezt így. Nem is foglalkozott a kérdéssel tovább. Elindult a konyhába egy kis vacsorát főzni, de még a válla felett tett egy megvető pillantást a képre. Igen jól sikerült megvető pillantás volt ez.
A konyhában neki állt, hogy elkészítse vőlegénye egyik kedvenc ételét, a milánói makarónit. Úgy gondolta, most nem vesződik nehezebb étellel, ezt meg hamar és egyszerűen össze tudja dobni. Nem is okozott neki gondot. Már majdnem készen volt, mikor megcsörrent a telefonja. Jeromos hívta. Nem nézett rá, de tudta, mert a kedvenc közös daluk volt beállítva csengőhangnak a mobilon, az Eric Sumo Bandtől a My Rocky Mountain című dal. Ahogy odaért a telefonhoz, ránézett a számítógépre, és ezúttal újabb látványos változást vélt felfedezni a képen látható lány pozíciójában. Méghozzá egyre jobban Jeromos felé fordult. Mintha valaki tényleg kicserélte volna a képet. „Már mindenfélét beképzelek magamnak!” – gondolta a lány. Majd felvette a telefont.
- Szia, drágám! Mindjárt kész a vacsi… Mi? … Biztos hogy nem tudsz korábban eljönni? … Azt hittem ma romantikázunk… Jó… Siess… Én is szeretlek… Nem haragszom… persze… szia.
Miután letette, elhajította a telefont a szoba másik végébe, egyenesen az ágyra. Megint dühöngött, hiszen vőlegénye már megint későn fog hazajönni az irodából, ha egyáltalán hazajön. Múltkor is bent aludt. Folyton későn jár haza az utóbbi időben. „Biztosan csak megint ráterheli a főnöke a sok szemetet!” – nyugtatta magát a nő. Nagyon szerette Jeromost. Tizenhat éves volt, mikor először találkoztak, és soha nem nézett még úgy azelőtt fiúra, mint akkor. A srácnak éppen volt egy barátnője. Egy idegesítő, sápítozós, hisztis liba. Neki is volt barátja éppen, bár inkább csak unaloműzésre volt jó, mintsem szerelmi kapcsolatra. Aztán nem sokkal később újra találkoztak egy házibulin. Véletlen volt – elméletileg – bár azóta is azon gondolkodott, hogy legjobb barátnője keze benne volt-e a dologban. A buliban elkezdtek beszélgetni, majd mikor egyre többen énekeltek telitorokból a fejük felett, bementek egy csendes szobába, ahol a beszélgetés folytatódott, majd a fiú odalépett hozzá.
- Nem tudom, miért csinálom, amit most tenni fogok, de nem akarok ezen gondolkodni. –mondta, és azzal lágyan megcsókolta őt. A lágy csókból szenvedélyes lett, a szenvedélyes csókból, pedig vágy.
Miután kielégítették vágyaikat napokig nem hallott a srácról, végül mégis úgy esett, hogy találkoztak. Kiderült, hogy mindketten kidobták a partnerüket, a történtek miatt, pontosabban szólva a történtek lelki hatása miatt, mely az ő esetükben nem a megbánás volt, hanem a szerelem.
Mindez már hat éve történt. Összeköltöztek, boldogan élnek Sáromvér belvárosában, egy tízemeletes ódivatú épületben. Csodás évek voltak. Mondhatni majdnem felhőtlenek. Azonban most itt ez a rohadt kép! Aliz ismét ránézett a képre. Alig hitt a szemének… A képen látható lány, már teljesen szembefordult Jeromossal, és annak a szemébe nézett.
„Ilyen nincs!” – gondolta szinte kiabálva. – „Én meg fogok őrülni! Vagy már megőrültem?”
Gyorsan leakart ülni egy székre, azonban túlságosan a szélét célozta meg, így lecsúszott, és nagy huppanással a földre ült. Normális esetben ezen elkezdett volna nevetni, de akkor csak ült a padlón, és fogta a fejét. Lábait a töröküléshez hasonló pozícióba helyezte, és előre hátra ringatózott, mintha tényleg megőrült volna. Meglátott a földön egy kispárnát, mely a székről esett le. Megfogta és magához ölelve folytatta a ringást. Olyan erősen gondolkodott azon, hogy mi lehet ez az egész, hogy teljesen belefeledkezett az idő múlásába. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felpillantott a gépre újra. Az asztal széle eltakarta tőle a monitor nagy részét, ezért fel kellett kelnie, hogy lássa, mi történt a képpel. A kép szerint a lány és a férfi már egy másik szobában, vagy helyiségben voltak, és csókolóztak… a kép alapján pont úgy, mint annak idején ő és Jeromos. A férfin nem volt már rajta a pulóvere, és a lányé is félig fel volt húzva.
Aliz dühösen, remegve odahúzta a széket az asztalhoz ráült, és elkezdett keresgélni a számítógép mappáiban. Megtalálta a képet, mely az eredeti állapotát mutatta. „Valaki biztosan szórakozik!” Végig nézte az össze létező mappát, de sehol nem talált olyan képet, amin Jeromos a lánnyal csókolózott volna. „Ez lehetetlen!” Csak a háttérkép változott folyamatosan. Sőt olyan lett, mint egy néma film, melyből kifelejtettek néhány képkockát. A látvány rémisztő volt. Nem azért, mert az élete veszélyben lett volna, valami kútba zárt kislány átka, vagy egy ősi rémálomban felbukkanó, vaskarmos alak miatt. Az volt az ijesztő, hogy Aliznak mutatott valamit ez a kép. Olyat, amiről nem készülhetett volna semmilyen lenyomat, még akkor sem, ha megtörtént a dolog. Az egyetlen logikus magyarázat tényleg az volt, hogy megőrült. „De ha megőrültem miért gondolkodom logikusan?” A kép már az aktust mutatta.
Ekkor csípős égett szag csapta meg az orrát. „A tészta!” A víz elfőtt a makaróni tészta körül, mely már amúgy is folyékony masszává vált, és az étel odaégett. Lezárta a gázt, kidobta az erkélyre a büdös égett masszával teli lábast, kinyitotta az összes ablakot, és ismét ránézett a képre, mely az egymás mellett fekvő Jeromost és a lányt mutatta. Összebújva békésen aludtak, mint ahogy az emberek egy jó szex után szoktak.
Kulcs csördült a zárban. A kép férfi főszereplője belépett az ajtón. Kissé fáradtnak tűnt.
- Megcsaltál azzal a ribanccal! – üvöltötte Aliz, mikor meglátta a férfit. A mondat nem kérdés volt. Hanem egy indulatos kijelentés… (nyelvtanilag persze felkiáltás)
- Honnan tu…? – kezdte a férfi, majd hirtelen kapcsolt. – Ne kezd elölről ezt a badars…
- Honnan tudom?!?! Hogy honnan tudom? – rikácsolt a nő, szinte túlvilági fénnyel a szemében. – A rohadt képed mindent megmutatott!
- Milyen kép?
- Ez itt! – mutatta a képernyőt a férfinak, amin még mindig a meztelenül alvó páros volt látható!
- De hát én… nem is… készülhetett… hogy lehet? – hebegte a férfi.
- Nem tudom! – kiabálta zokogva a lány. – De ezek szerint igaz! Takarodj! Ki innen! Nem akarlak látni! Soha többé!
A férfiből mintha kihalt volna az előbbi hebegés. Csúnyán nézett a nőre, és megszólalt:
- Elég a hisztiből! Megtörtént. És ezen már senki nem fog változtatni. És tudod mit? Nem bántam meg. Jó volt! Jobb, mint te! Most is vele voltam.
A lánynak elég volt ennyit hallania. Megfogta az első tárgyat, amit ért… és eldobta. A tárgy történetesen a monitor volt. A férfi erre nem számított, így az jól halántékon csapta őt. Elvágódott, és üvöltve fogta a fejét, amiből ömlött a vér. A nő azonban nem állt meg bámulni. Kirohant a konyhába, és felkapta az első kést, amit talált. Visszarohant és Jeromosba döfte. Újra és újra… és megint, és mégegyszer. Mikor már egy darab vágatlan felület nem volt a férfi testén, abbahagyta a mészárlást. Zokogva eldobta a kést, és lassan kisétált az erkélyre. Belerúgott a tésztás tálba, de nem is vette észre szinte. Csak állt ott csurom véresen, és nézett. Eszébe jutott az utolsó telefonbeszélgetésük. „Ma
„Milyen szép a kilátás!” – gondolta.
______________________________________
Infók a novella születéséről
2007. februárjában egy születésnapra voltam hivatalos. Ott volt egy fiatal lány, aki nagyon jó barátom volt, de akkori barátnőm nem ismerte őt. Készült egy fénykép, amelyen a novella legelején írt módon állunk, és ebből barátnőm olyan szép féltékenyésgi jelenetet rendezett, hogy még... Persze mikor megismerték egymást barátnők lettek, no meg nem történt meg az, ami a novella folytatásában leírásra került. Mindenesetre a sztroy adott volt, és így készült el a Fénykép című novella.
Írta: V.Molnár Ferenc
A ti gondolataitok....