Szponzorált linkek

Keress a blogomon!

V. Molnár Ferenc - Novella és vers gyűjtemény

Vers, novella, regény... Szoktam ilyeneket (is) írni! Ezeket szeretném megosztani azokkal, akik fogékonyak a művészet ezen formájára! "Egy vers a világért, egy novella az emberiségért, egy regény a jövőért!" Ez a mottó!

Vers és Novella hírek

Matek kettes című "nagy" novellám 7 részben közlöm a blogon.

A ti gondolataitok....

  • Dead-End: Hello! Hasonló ötletem nekem is volt, mint amit Te csinálsz a blogodban, pl. ebben a posztban: nov... (2009.02.13. 22:16) Novella: A fénykép
  • Flo-márkuskati: Szia!:) Így tetszik...ezzel a befejezéssel;) van happy end:nem tőrtént meg a való világban;) grat (2009.01.30. 09:31) Novella: A fénykép
  • Tonett: Tetszett,de hogyha jol vegzodne akkor jobban el tudnad adni a nagy erdemu kozonsegnek.(igy csak eg... (2009.01.28. 03:21) Novella: A fénykép
  • bloggerman (törölt): Egész jó:) (2009.01.23. 21:07) Novella: A fénykép
  • Utolsó 20

Vers, novella antikvárium

Értesülj, ha új vers vagy novella jön

Vers, novella és a többi címke

akit (1) álarc (1) álmom (1) azt (1) bejelentés (1) béke (1) boltba (1) éber (1) ebook (1) ekönyv (1) el (1) elhagyja (1) elindultam (1) e book (1) e könyv (1) félek (1) félelem (1) fénykép (1) gondolat (1) gonosz (1) győzelem (1) győzelmem (1) harag (1) hírek (1) hirtelen haragú (1) irodalom (14) jótanács (1) kaptak (1) lottó (1) magány (1) maszk (1) matek kettes (7) mindenki (1) novella (21) olvasás (14) pillanat (1) regény (13) rossz (1) sose (1) szeretet (1) tisztelet (1) tréfagyár (1) vége (1) vers (12) vidám (1) visel (1) vita (1) út (1) Címkefelhő

2009.11.27. 21:34 ferikruger (törölt)

Novella: Matek kettes 7.

A bilincs levált a bal kezéről, de a kulcs nagy koppanással landolt a földön. Iván megdermedt egy pillanatra, de semmi nem történt, azon kívül, hogy Ötvös bácsi egy hatalmasat horkantott. Reszketve kapta fel a padlóról a bilincskulcsot, majd kiszabadította másik kezét is. Odalépett az asztalhoz, és nézelődni kezdett. Ugyanazok voltak rajta, mint azelőtt. A fiú tekintete ezután felvándorolt a falra. Ez az ami kell neki! Lassan felmászott az asztalra, óvatosan, hogy nehogy leverjen valamit, majd leemelte a puskát a szegről, ami tartotta. Látott már ilyet felnőttnél, tudta hogyan kell kinyitni, betölteni, és kibiztosítani. Azt azonban nem tudta, hogy van-e benne töltény. Ha elsütötte volna próbaként, akkor hatalmasat kattant volna a fegyver, és Ötvös bácsi felébred. Ezért óvatosan megpróbálta kinyitni.
A nyitás is kattanással járt, méghozzá nagyobbal, mint amilyet Iván emlékezni vélt. Ötvös bácsi felriadt a zajra. Felemelte a fejét, meglátta a gyereket a puskával, és elkezdett üvöltve ugrott ki az ágyból. Kiabálása valami efféle lehetett:
- Mit csinálsz, te kis …! – az utolsó szót nem lehetett tisztán érteni, mert Iván függetlenül a meglepetéstől, amit Ötvös bácsi ébredése okozott, lenézett gyorsan a kezébe, és meglátta, hogy a puska töltve van. Gyorsan becsapta a csövet, felhúzta a kakast, megemelte a puskát és lőtt. A férfi feje úgy robbant szét, mint egy lufi, melyben túl nagy a nyomás. Iván ekkor leült a földre, és sírva fakadt. Nem tudni mennyi ideig ült a véres földön, meztelenül, lüktető ánusszal, de az biztos, hogy a nap lassan kezdett felkelni a horizont szélén. Május vége felé volt már, úgyhogy ez olyan hajnali fél ötöt jelentett.
Ivánban a kín vágyat ébresztett. Olyan vágyat, amire eddig sosem gondolt. Lassan eltervezte, hogy mit fog tenni. Felöltözött, magához vette a kést, majd, keresni kezdte a puska töltényeket. Sokat nem tudott a világról, de annyit mégis, hogy ahol van egy töltött puska, ott több lövedéknek is lennie kell. Az asztalnak, melyen a kés és a többi kínzóeszköz hevert, egy fiókja is volt. Kinyitotta. A fiók tele volt tölténnyel. Mind sörétes puskába való nagy, piros töltény volt. Felkapott egy jó marékkal, és zsebre vágta, majd megtöltötte a puskát és elindult.
Futva tette meg az utat hazáig. Lopva benézett az ablakukon, és látta, hogy szülei alszanak. A földön hat hét borosüveg hevert szanaszét. Ahogy így benézett az ablakon, eszébe jutott egy mondat. „Hozzál piát hazafelé!” Ez volt az. Édesanyjának utolsó szavai apjához, amikor tudta, hogy az hova viszi fiát. Ismét könny szökött Iván szemébe, de gyorsan kitörölte. Jó erősen megfogta a kést, és belépett a házba. Odaosont anyjához, aki a bortól nagyokat hortyogott. Megemelte a kést. Nem tudni hogy honnan tudta, hova kell szúrni. Lehet, hogy biológia órán tanultak valamit és az alapján gondolta, lehet, hogy csak ránézett anyjára, és nem gondolkodott, de az biztos, hogy anyja nem ébredt fel, sőt, egyetlen hangot sem adott ki, mikor a kés beleállt a nyakába. A fiú ezúttal apjára nézett. De nem az Apára, aki óvja gyermekét, akit normális körülmények között egy fiúgyermek Istenként tisztel. Nem. A férfira, aki elvitte őt Ötvös bácsihoz. A férfira, aki egész életében egy ölelésre sem méltatta, csak verésre. A férfira, akit szíve legmélyéből gyűlölt, sőt ő ugyan nem fogta fel az érzelmek közötti apró különbséget, de ez már a megvetés határát súrolta.
Nézte, ahogy a legnagyobb nyugalommal sétál mámoros álmában. A kés még a kezében volt. Felemelte, és szúrt. És szúrt. És szúrt. Apja még hörgött egy kicsit, ahogy a vér kibuggyant a nyakán.                                       
Megtörölte homlokát, és elgondolkodott. Már csak egyetlen ember van, aki felelős ezért. Nem habozott, futva elindult. Ugyan az iskola irányába ment, de nem az volt a célja. Ezúttal nem.
Babi néni, a matektanárnő házához ment. Tudta, hogy hol lakik. Nem egyszer látta már őt bemenni nagy puccos házába, mely a város közemberei által lakott negyed szélén volt. Lassan teljesen kivilágosodott, de mivel az iskola három percnyi sétára volt innen, szinte biztos volt, hogy a tanárnő otthon van. Megállt a ház előtt, hátán a puskával. A légy nem zümmögött a környéken. Talán ő volt az isteni igazságszolgáltatás eszköze, hogy eddig teremtett lélek nem volt az utcán. Talán egyszerűen csak sátáni szerencséje volt, hogy végigvihesse bosszúját. Gyermeki ésszel úgy gondolta, hogy ha nem kap kettest matekból, ez az egész meg sem történik vele.
Bement a kertbe. Nem volt túl nagy kert, csupán egy sima füves terület, pár bokorral, meg két ízléstelenné hanyagolt fának nevezhető növénnyel. Hallkan odaosont az egyik ablak alá, amelyet úgy látott nyitva van résnyire. Nem gondolkodott, belökte. A csendből kitörő hang sokkalta nagyobbnak hat, mintha háttérzajban keletkezett volna. Iszonyatos erejűnek vélte azt a csattanást. Hallotta, hogy az emeleten nyílik egy ajtó, majd léptek dobogva elindulnak a lépcsőn. Nem volt már ideje bemenni. A puskát az ablakon bedugta, és az egyetlen ajtó felé tartotta, ahol reményei szerint a tanárnő hamarosan megjelenik.
Nem csalódott. Babi néninek pedig nem volt ideje még meglepődni sem. A fiú meghúzta a ravaszt. Látta, ahogy a nő eldől a padlón. Alatta kis piros tó kezdett terebéjesedni.
Egészen megkönnyebült. Letetette a puskát a földre, és megfordult, hogy elmeneküljön, mielőtt elkapják. Két szem nézett vele szembe. A két szem tulajdonosa pedig egy kutya volt. Az állat nem mozdult, csak feszülten figyelt, és morgott. Iván lenézett a földre, ahol a puska volt. Hirtelen mozdulattal lenyúlt érte.
A kutyák nem szeretik a hirtelen mozdulatokat. Ez se szerette. Azonnal nekiugrott a fiú nyakának, és csak szorította, szorította...
vége

 

szerintünk: (4/5)
szerintetek: (1/5)

Szólj hozzá!

Címkék: novella matek kettes


A bejegyzés trackback címe:

https://vmolnarferenc.blog.hu/api/trackback/id/tr421513906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.