Mindenki elhagyja azt, amit utál
Mindenki elveszti azt kit szeret
Minden kertben elhervad a virág
Mindenki boldog lehet egyszer veled

Tétlenség, fájdalom, sírás és vég
A jellemzők sora ennyi csupán
Ennyire képes az emberiség
A többi csak dísz, csak demó talán.


Én is elhagyom ha kell magamat
Te is megteszed ugyanezt százszor
Ha erős vagy viszatérsz, s felveszed a fonalat,
Ha gyenge vagy eltűnsz, mint múló nyári zápor


Mindenki elhagyja azt akit szeret
Nindenki elveszti azt amit utál
Változik a világ, s mások az emberek
Van aki lenéz, és van aki csodál

S ki eddig lenézett, mától csodál
S ki eddig csodált mától lenéz
A lényeg az, hogy nincs elv, csak egy biztos, a halál
Képmutatás, színjáték az egész

Ébresztőt fújhatnék, nem hallja meg senki
Mindenki a maga baját látja
Pedig az én bajom is ugyanaz mint neked, s neki
De mindenki az égi jelet várja

Mindenki elhagyja azt amit utál,
Mindenki elhagyja azt, akit szeret
Mindenkit elhagyok egy szép napon talán
S mindenki elhagy majd egyszer engemet.

Infók a vers születéséről

Szerelmes vers akart lenni, de az első sor után valahogy mégis egy ilyen mondanivaló kerekedett ki. Viszont a vers gyűjtemény darabjai közül ezt tartom az egyik kedvencemnek!

Írta: V. Molnár Ferenc